Hogyan dolgozom?

Relaxációs és imaginációs technikákat alkalmazok a stressz, szorongás és különféle érzelmi nehézségek kezelésében. Ezek a módszerek segítenek a pácienseknek mélyebb kapcsolatba kerülni önmagukkal, jobban megérteni érzelmeiket, és megtanulni kezelni a mindennapi élet kihívásait. Tudományosan bizonyított tény, hogy ezek rendszeres gyakorlása nemcsak a meglévő szorongás oldását enyhíti, de ellenállóbbá is teszi az idegrendszert az újabb stresszorokkal szemben.

Pácienseim visszajelzései

Szemléletem

Bár a mentális zavarok és az egyes korcsoportok terén is széles réteggel dolgozom, úgy tapasztaltam, a problémák, azok mélységüktől és eredetüktől függetlenül, rendre tartalmaznak olyan tényezőket, amikre az illető nem lát még rá és amiktől megoldhatatlannak tűnhet számára egy adott helyzet vagy kérdéskör. Szakmai fejlődésemet ezért három szempont szerint alakítottam:

– a lelki eredetű zavarok minél mélyebb megértése,
– mihamarabbi feszültségoldás lehetőségeinek megtalálása a kliensek számára,
– a hozzám fordulók hatékony segítése a lelki háttér nem látható részeinek feltárásában.

Míg az első feltételt a klinikai szakpszichológussá váló útban találtam meg, utóbbi kettőre a relaxációra építő technikákat találtam legalkalmasabbnak. Az ezekkel kapcsolatos folyamatos továbbképzések mellett munkámban pszichoterapeuta szupervízorok is támogatnak.


Önéletrajz

Főbb szakmai képzések:

  • PTE BTK Klinikai- és mentálhigiénés szakképzés
  • MAKOMP Komplex integratív terapeuta képzés
    • Ericksoni hipnózis- és rövidterápia
    • Neurolingvisztikus programozás technikák (NLP)
    • Katathym Imaginatív Pszichoterápia (KIP)
    • Regressziós és disszociációs technikák
  • KRE BTK Pszichológia MA
  • DE BTK Pszichológia BA

Képződésem során az alábbi helyeken szereztem gyakorlatot:

  • Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
  • Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
  • Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztály

Egyéb képzések:

Önkéntesség:

  • Helperek – Önkéntes Segítők Közhasznú Egyesülete
    fiatal felnőttek támogatása, krízisintervenciója

Munkatapasztalat:

  • EJTK
    egyéni esetvezetések
  • Budai Pszichológus Központ
    egyéni esetvezetések
  • Újbudai Pszichológiai Műhely
    egyéni esetvezetések
  • Vakok Állami Intézete
    idősek és testi fogyatékkal élők mentális támogatása, addiktológiai problémák kezelése, önismereti és prevenciós csoportok kidolgozása és vezetése

Önismeret és szupervízió:

Kb. 1000 óra önismereti alkalmon vettem részt egyéni és csoportos formában.
Emellett kb. 500 óra szupervízión vettem részt egyéni és csoportos formában.

    Egyéb:

    • Ghostboy
      pszichoedukatív videójáték a gyászról és mentális egészségről/betegségről

    Várom a XI. kerületben!

    A "Bejelentkezem" gombra kattintva kijelenti, hogy az Adatvédelmi Tájékoztatót magára nézve elfogadja és kifejezetten hozzájárul a személyes adatai kezeléséhez.